Hat-tizenkét hónapos apró felfedezők csoportja |
A gyermekek mozgásfejlődésük legintenzívebb korszakát élik ebben az életszakaszban. 6 hónaposan többnyire már gurulnak, majd kúsznak másznak, felülnek, felállnak, mire 1 évesek lesznek gyakran megteszik első lépéseiket és ezután már 2 lábon is képesek lesznek „kitölteni a rendelkezésükre álló teret. Idegrendszerünk hatalmas érési folyamaton megy át. Gondoljunk csak arra, míg 6 hónaposan gügyögnek-gagyognak, 1 évesen gyakran már szavakat használnak, ritkábban tőmondatokat. Azzal, hogy helyváltoztatásra képesek, kitárul előttük a világ, mindent szeretnének megfogni, megnézni, megkóstolni, megmászni. Kiváncsi, „mindenre éhes” életkori sajátosságukat kihasználva alakítjuk foglalkozásaikat. Biztonságo ingergazdag környezetben tesszük lehetővé, hogy képességeik, készségeik szilárd alapokat kapjanak, amelyek egész életükre meghatározóak. Ezért nagyon vidáman, jó hangulatban, gazdag játéktárral, sokat énekelünk, mondókázunk, közben különböző testhelyzetekben óriás labdán hintázunk, ringatózunk. Fel és lemászunk, átgurulunk stb. Mindeközben a szülők és gyermekeik számára „észrevétlenül” fejlődik az apró kis felfedezők minden képessége: kitámasztási, egyensúlyi reakciójuk, mozgáskoordinációjuk, figyelmük, térérzékelésük, testsémájuk, beszédük, beszédértésük, emlékezetük, stb…. A közösen megélt pozitív élmények hatására erősödik az anya és gyermeke közötti szeretet-bizalom kapcsolat, amely nagyon jó alap a további szeretetteljes és következetes neveléshez. Ajánljuk: minden egészséges gyermeknek és szüleiknek, akik szeretnék gyermekük fejlődését a legmodernebb ped.pszich. idegrendszeri kutatások eredményeit felhasználva megalapozni. Sok-sok élménnyel, (ingerrel), tapasztalattal gazdagítani, segíteni hétköznapjaikat! Javasoljuk: ha a gyermek fejlődése bármely területen késést mutat, vagy elakadt , vagy ha fontos fejlődési lépcsőfokot kihagy, pl. nem kúszik vagy nem mászik. Helyszín: Vadvirág Alapítvány tornaterem Foglalkozást vezeti: Kárpáti Anikó
|